Még mindig nagyon az elején járok a blogolásnak, ezért még pár alapvető dolgot úgy érzem, hogy rögzítenem kell. Szóval a képen látható az egyetem, a sárga nyíllal jelöltek az épületek, ahol a sárga "kör" van, na ott lakom én. (Ha jól tájoltam:) Tehát az egyetem közel van, főleg biciklivel, de a dombra föl hazafelé igencsak fárasztó. Van egy lengyel (Anna), egy orosz (Tanja) és egy belga (Tanja) lakótársam. Viszonylag kedvesek, de nem sok vizet zavarnak.
A városról annyit, hogy kb. 90 ezer lakosa van, nyáron állítólag nagy itt az élet (a nyár idén elmaradt ami az időjárást illeti). Ennek a környéknek azt mondták, hogy a 30 százalékát borítja víz, de ha csak ránézünk Kuopio térképére én több mint a felére saccolnék. Elég nagy gondban is van a városvezetés, hogy merre terjeszkedjen a város, de októberben átadnak majd egy új hidat, talán az majd segít. (Majd mindenképp megnézzük ezt az új hidat, lesznek fotók is:)
Készítettem fotóalbumot aminek a linkje jobb oldalon található. Vannak képek grillpartyról, amihez kimentünk az erdőbe (ötvenen!), természetesen egy tó partján voltunk, és a lengyelek megtanítottak minket, hogyan kell grillen banánt sütni, aztán csokival megtölteni. A következő grillezésre mindenki csak banánt és csokit hozott:) de akkor már csak a ház előtt voltunk.
Néhány fotó a környékről, a helyi kilátóból. Hajókirándulásról is vannak képek, ami fél óráig volt élvezhető utána már nagyon fáztunk, de két órát ment a hajó. A házibulis képeken pedig azt lehet látni ahogy a spanyolok (vagy portugálok) vmi playback előadást rögtönöznek ami nekik nagyon vicces volt, nekem csak mérsékelten, de szerintem egész jó képek sikerültek. A kanapéra pedig a tulajdonosok nagyon büszkék voltak mivel 5 euróért vettek, a szállítás 15 volt:) Majd igyekszem gyakrabban és érdekesebbeket is írni:)